bori mami,

Ebéd Gyöngyösön - mert ha Mátra, akkor Bori Mami

július 31, 2017 Édesmindegy blog 1 Comments


Véget ért a nyaralás és visszacsöppentem a valóságba. Most pedig ideje elkezdenem bepótolni a lemaradást, ami a posztokat illeti... Szerencsére elég sok anyagom gyűlt össze, így igyekszem minél hamarabb kiírni magamból azokat a gasztroélményeket, amiket átélhettem ez alatt a két hét alatt.

Néhány napos strandolás után úgy döntöttünk, nyakunkba vesszük a környéket és elmegyünk kirándulni. A Mátrára esett a választásunk, a Kékesen ugyanis általános iskola óta nem jártam. Kb. 1 órányira van a bükki nyaralónktól, nem is értem, miért nem mentünk el ide azóta.

Bori Maminál gyűjtöttünk energiát a kirándulást előtt



Mivel Gyöngyösön keresztül vezetett az utunk, egyértelmű volt, hogy a Bori Mamiban ebédelünk, ahol én már jártam korábban, de Anyukámat is rég el szerettem volna hozni. Kicsit később érkeztünk, nem pont délben, így elég sok szabad asztal volt. Mi a szellős teraszon ültünk le. Én házi limonádét rendeltem, hiszen én voltam a sofőr (mint mindig, ha erre járok...), Anyukám pedig végre megkóstolta az Aperol Spritzet amire már egy ideje próbáltam rábeszélni. 

A kellemes hangulatú terasz, és a gyönyörű színű Aperol Spritz, amit csak megnyalnom volt szabad az íze kedvéért... 😀
Nem kellett sokat várnunk, hamar megérkeztek az asztalunkra az ételek is. Nagyon kívántam a halat, ezért lazacot kértem, ami cukkinis gersli salátával szerepelt az étlapon. Tökéletes választásnak bizonyult, a hal szinte szétolvadt a számban, a gersli saláta pedig első ránézésre kevéskének tűnt, a végén rájöttem, hogy nem is kellett volna több.

Lenyűgözött a tálalás! Ez már művészet... ☺
Anyukám választása a vízibivalyos tagliatelle volt, amit én is nagyon kíváncsian vártam. Nagyon szeretem, ha egy étteremben házi tésztából készítik el a fogásokat, és a Bori Mamiban is erre került a vízibivalyos szósz. Életemben először kóstoltam ilyen húst, de nagyon ízlett. És azok a csodálatos parmezánforgácsok a tetején...

Nem spórolták le a parmezánt! 😉
Szokásunkhoz híven a desszerteket sem tudtuk kihagyni. A Duna kavics meglepő módon egy pohárkrém desszert volt: egy könnyed vaníliás krémben tömény csokoládés gombócok csücsültek. Nem egy könnyű desszert, de csokiimádóknak kötelező! A csokitorta is szintén nekik kedvez, ezért is rendeltem magamnak. A tortát mentás morzsa, csokiszósz és friss gyümölcsök koronázták. 

Most mondjátok meg... Nem gyönyörű!?
Mivel tisztában voltam vele, hogy ezután nálam beáll a kajakóma és még autóba kell ülnöm, így kellett egy kávé. De a Bori Mamiban képtelenség csak egy snassz eszpresszót kérni, annyi különleges kávé van az itallapon. Gondoltam a csokitortám mellé jó választás lehet a narancsos melange. Az ízekkel nem is volt hiba, nagyon finom volt a kávé is, csak ekkorra már annyira tele voltam, hogy alig tudtam legyűrni.

Cukorsokk: narancsos melange, Duna kavics pohárkrém, csokitorta
Szóval éberebb nem lettem a kávé után sem, csak még jobban elnyomott az álom. Tudjátok, valahogy úgy, mint a nagymamánál a vasárnapi ebéd után. De azt hiszem, Bori Maminál ez csak természetes. Alig várom a következő látogatást!


Ti jártatok már a Bori Mamiban, vagy tervezitek?

Kukkantsátok meg az aktuális étlapot IDE kattintva! 😉

- Orsi





You Might Also Like

1 megjegyzés: