budapest burger company,

Mérföldkő & Étteremteszt | Elindult az Édesmindegy blog! | A Budapest Burger Company-ban ünnepeltünk

június 01, 2017 Édesmindegy blog 0 Comments


Elindult az Édesmindegy blog!


Ennek örömére nyakunkba vettük a várost, hogy koccintsunk egyet. Persze nem is mi lennénk, ha nem próbálnánk ki rögtön 1-2 helyet, ahová a finom falat reményében tértünk be. Egy Burgerezőt néztünk ki, ahol már régebben jártunk és szuper jót ettünk, csak sajnos nem emlékeztünk a nevére. Amíg keresgéltünk találtunk egy másik Burgerest, ahová be is tértünk, de ez az első hely nem nyerte el az ízlésünket.

Egy kis séta után végre megtaláltuk a Budapest Burger Company-t. Mivel már vacsi után voltunk, csak egy kis mártogatós falatkákra vágytunk, a finom italok és egy jó beszélgetés mellé.

A hely kellemes, ki tudtunk ülni a teraszra, igazi nyáresti idő volt. A pincérek nagyon kedvesek voltak. Az étlapról nehéz volt választani, mert nagyon sok finomságot találtunk. A házi steak burgonya nagyon friss és finom volt. A limonádéjuk tökéletes. Orsi többféle szószt kért, Ő is meg volt elégedve a választásával, jól ment a finom bor mellé.

Bevallom, nem tudtam legyűrni az adagot. Kétszer is udvariasan megkérdezte a pincér hölgy, hogy volt-e valami gond vele. De biztosítottam róla, hogy hatalmas volt az adag - második vacsora gyanánt.

Éppen ötleteltünk az Édesmindegy bloggal kapcsolatban, amikor a felszolgáló hölgy kihozott nekünk egy szép nagy tálat, rajta gőzőlgő brownie-val, vanília fagylalttal és házi tejszínhabbal. A ház ajándéka volt, egy tökéletes est megkoronázásaként.

A desszert a gyengénk, ezért telitalálat volt. Mindenkinek ajánljuk ezt a pompás helyet és ne hagyjátok ki a házi brownie-t, mert fenséges!

- Gitta

You Might Also Like

0 megjegyzés: