budai gesztenyés,

Étteremteszt | Budai Gesztenyés Nagyvendéglő

február 20, 2018 Édesmindegy blog 0 Comments


A Budai Gesztenyés Nagyvendéglő Budakeszin található, Budapestről nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető, épp ezért nem véletlen, hogy sok fővárosi gasztromániásnak is a kedvencei közt szerepel. Az étterem elképesztő múltra tekint vissza, 1902-ben alapították. Az étlapon a hagyományokat ápolva tradicionális fogások is visszaköszönnek, de a modern gasztronómia kedvelői sem fognak csalódni, ha betérnek a Budai Gesztenyésbe.

Születésnapi és névnapi ebéd helyszínéül választottuk az éttermet, amiről már sok jót hallottunk. A hűvös időre tekintettel most bent kellett elfogyasztanunk az ebédet, de tervezzük, hogy visszatérünk, ha már a terasz is üzemel, mert valószínűleg sokkal hangulatosabb az enteriőrnél, amitől különösebben nem ájultunk el, az étterem hatalmas méretével ellentétben.

Ízélmények a Budai Gesztenyésben


Hárman érkeztünk egy vasárnap kora délután. Nem volt foglalásunk, de akadt hely így is számunkra. Mivel sofőr voltam, most is a házi limonádéra esett a választásom, és mivel barátnőm is ezt kérte volna, rögtön egy kancsóval rendeltünk belőle. A házi limonádék és szörpök sokat elárulnak a vendéglátóhelyekről, és itt kifejezetten finom volt, tele friss gyümölccsel.

Főételek közül egyikünk sem választott kifejezetten nőies fogást. Mangalicaszűz, óriás bécsi és nyúlburger került az asztalunkra egy elfogadható várakozás után. Az első benyomás szimpatikus volt, ízléses tányérokat kaptunk, hatalmas adag ételekkel.

Na jó, talán a mangalicaszűz krémes vargányával és lágy polentával nem volt túl hatalmas, de épp elég volt ahhoz, hogy édesanyám jóllakjon vele. Az ízekkel is elégedett volt, jól volt elkészítve a hús, és különlegesek voltak a köretek. Ennek a fogásnak az ára 3650 Ft, ami fővárosi viszonylatban teljesen átlagosnak számít.
Barátnőm a Gesztenyés óriás bécsijét kérte bajor burgonyasalátával. A húsról fontos információ, hogy 25 dkg, és a képen is jól látható, hogy bőven lelóg a tányérról. A burgonyasaláta nagyon ízletes volt, én is kóstoltam, mert muszáj volt besegítenünk az elfogyasztásban. Tényleg nem egy női adag, de kár volna kihagyni, mert a rántott hús is mennyei. Az óriás bécsi szelet a három embernek elegendő burgonyasalátával 3250 Ft-ba kerül, amit a mennyiséget és a minőséget tekintve is korrektnek találtunk.
Én rendeltem a nyúlburgert házi majonézzel, kéksajttal és sült burgonyával. Nagy burgeres vagyok, és ez is olyan, mint a limonádé. Ha valahol van, azt le kell tesztelni. A nyúl miatt pedig különösen kíváncsi voltam rá. A burger nagyon csinos volt, és szintén bőséges adag. A húspogácsa mérete is rendben volt, de ezen kívül is rengeteg finomság gondoskodott az ízlelőbimbóim kielégítéséről. Köretként sült édesburgonya érkezett újságpapír tölcsérben, aminek az elkészítésével azóta is kísérletezem itthon, mindhiába. Ilyen jóra még egyszer sem sikerült. A nyúlburger ára volt a legmeglepőbb az étlapon, 2 950 Ft-ot fizettünk érte.
A desszertet egyedül én mertem bevállalni (ki lepődött meg? 😅), de a tejcsokoládé szuflét mogyoróval és sóskaramell fagylalttal nem lehetett kihagyni. Kár is lett volna! Olyan ízorgazmussal tette fel a pontot az I-re az ebédünk végén, amit sosem felejtek el. A nagykönyv szerint volt elkészítve a szuflé, kívül roppant, belül pedig folyt a csokoládé. Tömény volt, de nem gejl, a sóskaramell fagylalt pedig tökéletes harmóniát alkotott az édes tejcsokoládéval. Egy picivel felette van az átlagos desszert áraknak, 1550 Ft-ért szerepel az étlapon, de kihagyni óriási vétek. 
Jóllakottan és elégedetten távoztunk a Budai Gesztenyésből, minden általunk kóstolt fogást szívesen ajánlunk, ha ti is ellátogattok ide. Az árak meglepően korrektek, az étterem híréhez, az adagokhoz és a minőséghez képest a vártnál barátságosabbak voltak. Ha egy kellemes ebéd vagy vacsora erejéig szeretnétek elmenekülni a fővárosból, mégsem utaznátok ezért túl sokat, akkor ez a hely lehet a tökéletes választás. Jó időben visszatérünk, hogy a gesztenyefák árnyéka alatt hűsölve tovább kóstoljuk az étlapot.

Ti jártatok már a Budai Gesztenyésben? Ajánljatok olyan ételt, amit legközelebb semmiképp se szabad kihagynunk!

- Orsi

You Might Also Like

0 megjegyzés: